Mile Davidovity, világ lakosa, November 18.-án született, amikor a Hold a Skorpió jegyében tanyázott. Szülőhelye régi Jugoszlávia területén lévő Hlebine Szvetszki. Hlebine hires a naiv festők iskolájáról, innen került ki többek között Generality, Lackovity, Kovacsity, Vecsenaj. Élt Podravszka Szlatinán, Mosztárban, Bijeljinán ahol az általános és közgazdasági Középiskolát, egyúttal a zeneiskolát is elvégezte. A Közgazdasági Főiskolát Belgrádban fejezte be és itt is él 1977. óta. Fiatal korában sportolt, modern és néptánccal folgalkozott. Későbbiekben mint marketing főnök dolgozott a Film Újságokban, operatőr az SOS televiziónál és külső munkatárs az athéni Satelit TV folyóiratnál Görögországban ahol 6 évig élt. A régi jugoszlávia területén elsőként megjelenő számítógépekről szóló videokazetta szerzője. A művészethez fűződő szerelmét főiskolás korában fedezte fel és ekkor határozta el. Képei több mint 500 állandó és társkiállításon, 50 államban, mind az öt kontinensen megtekinthetőek voltak a nagyérdemű számára. Festményeit több hazai, külföldi és magángyűjteményben őrzik. Nemzetközi kiállításokon számos elismerésben és díjazásban részesítették. Képei és ellenértékük több alkalommal jótékonysági akciók bevételét gyarapította. 2002. márciusa óta tagja a Nemzetközi Naív Festők Párizsban székelő egyesületének. Tagságát legfőképpen Martina Clouet-nak köszönheti, aki észrevette kiemelkedő tehetségét és ettől kezdve már az egész világ az övé...  

HOME